Fraud Blocker
Szivák-Tóth Viktor

Író, rendező, dramaturg, színész-drámatanár

Szivák-Tóth Viktor

Író, rendező, dramaturg, színész-drámatanár: színházcsináló. 2012-ben végzett a Pannon Egyetem Dráma- és Színházpedagógia szakirányú továbbképzésén, közben az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának ösztöndíjasaként kutatta az irodalom és kulturális antropológia kapcsolódási területeit, ám ekkor már évtizedes múlttal rendelkezett közösségi színházi alkotóként is, melyre az inárcsi színjátszó műhelyben kapott rá még diákként.

Fő érdeklődési területe a színházi nevelés és az alkalmazott színház, ebben a szerepkörben jelenleg a Szkéné Színházban, a Pintér Béla és Társulata alkalmazásában, a KB35 Színházi Nevelési Társulatnál és a Magyar Állami Népi Együttesnél dolgozik. Jelenleg nyolc produkció és két színházi játék érhető el különböző színházak repertoárján, melyekben íróként és/vagy rendezőként vett részt. Volt TITÁNIUM- és Örkény-ösztöndíjas, szívesen dolgozik együtt határontúli magyar társulatokkal, társadalmi célú civil szervezetekkel és nemzetközi szakemberekkel.

Tényleg hiszek abban, hogy az életünk nem egy adottság, a világot pedig nem készen kaptuk, mindkettő egy folyamatos alkotás, amelynek része vagyunk mi is, alkotás, ami összeköti a generációkat és a jelenben együtt élő embereket. Ebből következik a felelősségünk, hogy gondozzuk a kreativitásunkat, a képzeletünket és a játékkedvünket, mert ezek nélkül könnyen ránk dermed a világ, és az az érzésünk támad, hogy passzív elszenvedői vagyunk csupán az eseményeknek. Alkotni csak itt és most lehet, a jelenben és azokkal, akik körülvesznek, ha ezt felismerjük, akkor sokkal több örömteli pillanatot tudunk megélni, a világ pedig otthonosabbá és formálhatóbbá válik.

Scroll to Top